Cím:
8900 Zalaegerszeg,
Munkácsy u. 8.
(Agóra üzletház)
Mobil:
+36 30 2 86 86 86
Web:
www.tormabea.hu
E-mail:
masszazs@tormabea.hu
Télen anyagcserénk lelassul, így a szervezetünkbe kerülő mérgeket és a képződött salakanyagokat sem tudja eltávolítani. Egy két-három hetes kúra már észrevehetően jó hatással van közérzetünkre!

A salakanyagokat a folyadék viszi ki a szervezetünkből, természetes tehát, hogy ha a lerakódásukat szeretnénk felszámolni, akkor minél több vízzel kell „átöblögetnünk” a testünket. Ebből azonnal látszik az is, hogy miért nem jók erre a cukrozott üdítőitalok: azokban több salakanyagnak való van, semhogy a már lerakódottaktól tudnának minket megszabadítani. Az alkohol pedig toxikus anyag, ezért (legalább) a tisztítás ideje alatt ne fogyasszuk.
Akit zavar az, hogy emelt folyadékfogyasztás mellett túl messzire nem távolodhat a mellékhelyiségtől, vigasztalódjon azzal, hogy ez egyrészt szükséges a méreganyagok távozásához, másrészt 2-3 nap múlva mérséklődik, mert szervezetünk megszokja, hogy több vízzel gazdálkodhat.
Sajnos az alacsony vérnyomásúak és álmosak számára van egy drámai momentum is: kávét sem szabad inni méregtelenítéskor. Igaz, hogy a koffein nem halálos méreg, de vizet von el a szervezetből és lerakódásokat okoz a kötőszövetekben, aminek leglátványosabb megnyilvánulása a göcsörtös combhátsó. Ha valaki úgy érzi, hogy kávé nélkül az egész napja félkómásan telik, igyon 1-2 csésze zöldteát, aminek ugyanolyan élénkítő hatása van, mint a kávénak. A megemelt folyadékfogyasztás amúgy is segít egy kicsit az alacsony vérnyomáson is.

A vértisztító növények gazdag listájáról nem szabad egész évben fogyasztani, csak kúraszerűen, a „nagytakarítások” idején, olyankor viszont kezdjük velük a napot és napközben is iktassunk be egy-két csésze gyógyteát.
A TAVASZI MÉREGTELENÍTÉS EGY TOTÁLIS PROGRAM – AZAZ NEM CSAK BELÜLRŐL, HANEM KÍVÜLRŐL IS TISZTÍTSUK MEG SZERVEZETÜNKET
A méregtelenítésre nagyban rásegít az, ha a kúra ideje alatt bevezetjük a napi rendszeres mozgást. Egyszerű dolgok is sokat számítanak, pl. napi félóra gyors séta, biciklizés, kocogás. A bőrünket is befoghatjuk a méregtelenítési munkálatokba: járjunk szaunázni heti 1-2×, és ha tehetjük, válasszunk olyan helyet, ahol nemcsak zuhany van, hanem hideg merülőmedence is. Ilyenkor nemcsak az izzadás távolít el mérgeket a bőrön át, hanem a melegben kitágult hajszálerek a hideg medencében hirtelen összehúzódnak, és belepumpálják a vérkeringésbe a lerakódásokat, amik aztán onnan a vesén át távoznak.
TESTRADÍROZÁS: eltávolítja az elhalt hámsejteket, vérbőséget okoz – a bőr megújul, puha és bársonyos tapintású lesz. Bármilyen testkezelő kúrát érdemes testradírozással kezdeni – nemcsak újjászületik a bőrünk, hanem az elhalt hámsejtek eltávolításával kitisztulnak a bőr pólusai, ezáltal a különböző hatóanyagok könnyebben és mélyebbre juthatnak be a szervezetünkbe.
MÉREGTELENÍTŐ ISZAPPAKOLÁS: az ásványi anyagokban gazdag iszappakolás méregteleníti a bőrt és az egész szervezetet, fokozza a vérkeringést, pótolja a hiányzó ásványi anyagokat. Regenerálja, feszesíti a bőrt, helyreállítja természetes egyensúlyát.
COMPRESS TESTTEKERCSELÉS: a SANOVERA COMPRESS testtekercselés természetes, növényi alapú hatóanyagokat tartalmaz. A COMPRESS nem helyileg kezeli a felületet, hanem az egész szervezetet munkára készteti, öngyógyító erőit aktiválja. Hatása: körméret csökkentés, bőr és kötőszövet feszesítés, méregtelenítés, salaktalanítás, közérzetjavítás.
bodycell GINGER MOUSSE TESTPAKOLÁS: gyömbért és fahéjat tartalmaz, ami a mikrokeringést – a vénás- és a nyirokkeringést serkenti. Tengeri só tartalma elősegíti a felhalmozódott folyadék kiürítését, guarana mag tartalma, ami koffeinben gazdag, elősegíti a zsírbontást.
TALPMASSZÁZS: a talpmasszázs hatékony segítséget nyújt egészségünk megőrzésében. Javítja az idegrendszer, a hormonrendszer és az immunrendszer működését és erősíti a szervezet öngyógyító mechanizmusát. Kiegyensúlyozza az energiaáramlást, a vér- és nyirokkeringést.
LIPO-DRAIN ZSÍRÉGETŐ- ÉS CELLULIT ELLENI, BŐRFESZESÍTŐ masszázs: elősegíti a zsírsejtek lebontását, a masszázs hatásaként tapasztalható méreganyagok eltávozásával csökken az ödémásodás, erősíti a véredényeket, erőteljesen feszesíti, táplálja és hidratálja a bőrt.
BŐRMEGÚJÍTÓ, REGENERÁLÓ MASSZÁZS EGZOTIKUS FAHÉJAS MASSZÁZSKRÉMMEL: ideális a fáradt és idősödő bőr kezelésére. Használatával megújítható a bőrszövet, regenerálhatók a sejtek. Csökkenti a bőr petyhüdtségét, tonizáló hatású. Vérellátás javító hatása van, vérbőséget okoz a bőrben, ezért jó izom-, ízületi-, mozgásszervi problémáknál is. A masszázs során stimulálja a vérkeringést. A fahéj illata megnyugtatja a lelket, jó közérzetet biztosít, idegerősítő.
SPA MARINE FESZESÍTŐ GÉLPAKOLÁS: a pakolás gél formában számtalan kedvező tulajdonságát ötvözi a Laminaria Digitata és a Bladderwrack algáknak, a koffeinnek és a tengervíznek, amelyekkel a leghatékonyabb bőrfeszesítő gélt sikerült összeállítani. Ha a gélt felkenjük a bőrre, belőle ásványi anyagok, mint nátrium, kálium, kalcium, magnézium, foszfor, valamint aminosavak, C és E vitaminok, különböző nyomelemek, többek között jód szabadulnak fel. Már az első kezelés hatására javul a bőr tónusa, a további kezelések hatására a bőr feszessé és rugalmassá válik.
NYOMÁSTERÁPIA: a nyomásterápia elősegíti a szövetközi folyadék és a visszamaradt toxinok (méreganyagok) újbóli felszívását; stimulálja a vénás- és nyirokrendszeri felszívódást a szervi szűrők felé; növeli a szövetek rugalmasságát, és visszaállítja azok életképességét; a nyirokedények lecsapolása előtt megszűnteti a nyirokcsomók akadályoztatását; a nyomásterápia fájdalomcsillapító és relaxációs hatást gyakorol az idegrostok összehúzódását eredményező ödéma felszívásával.
Tavasszal kimondottan ajánlott méregteleníteni a szervezetünket, és megtisztulnunk a lerakodott salakanyagoktól, a felhalmozódott zsírtól, fehérjétől és cukortól. Nem csupán tisztább lesz a szervezetünk és regenerálódnak a sejtjeink – a bőrünk, a tekintetünk is tisztább lesz – de életerőnk is megújul, és teljesen feltöltődünk energiával.
FIGYELEM! Kismamáknak tilos a méregtelenítés, és azok, akik bármilyen betegségben szenvednek, csakis orvosi engedéllyel vállalják fel!
Az emésztőrendszer tehermentesítéséhez két alapvető dolog tartozik: a belek kiürítése és a csökkentett/módosított táplálékbevitel.
Furának tűnhet, de működő dolog, hogy ha az ételmennyiség csökkentésének kiürített vastagbéllel kezdünk neki, kevésbé leszünk éhesek a kúra során, mint a székrekedéssel küszködők. Ezért a kúra előestéjén még vacsora előtt két evőkanál egész lenmagot keverjünk bele két dl vízbe, majd azonnal igyuk meg. Akinek ez túl kevés, használhat keserűsót, vagy keserű gyógyvizet.
A teljes kúra során hagyjuk el étkezésünkből a csokoládé, kávé, tartósított-, feldolgozott- és gyorséttermi élelmiszerek, alkohol, fehér cukor fogyasztását. Az édesítést is vegyük minimálisra. Ha úgy érezzük, hogy nagyon muszáj, akkor használjunk barna cukrot (nézzük meg az összetételt: a legtöbb boltban kapható barnacukor finomított fehér cukorból készül, karamellel festve) vagy mézet.
Minimális mennyiségben fogyasszunk sovány húsokat, illetve sovány tejtermékeket – aki hatékonyabb méregtelenítést szeretne, az kerülje a hús fogyasztását a kúra végéig.
Étkezésünk alapját végig a zöldségek, gyümölcsök és gabonakásák képezzék.
Ha valaki „bírja”, érdemes egy-egy (barna)rizs-napot, lénapot beiktatni.
Ajánlott folyadékok: mentes ásványvíz; méregtelenítő, nyugtató gyógyteák; nyiroktisztulást elősegítő teák, italporok; frissen facsart gyümölcs- és zöldséglevek. - Kerülendő a kávé, fekete tea, alkohol, cukrozott üdítők, gyümölcslevek fogyasztása!
A kúra végén tartsunk néhány ú.n. felépítő napot, fokozatosan térjünk vissza a teljes értékű táplálékokhoz!
A méregtelenítő kúra kulcsszavai: az emésztőrendszer tehermentesítése, a fokozott folyadékbevitel és a tisztító gyógynövények használata.
KÉT HETES MÉREGTELENÍTŐ KÚRA
A csomag tartalma:
27.800,- Ft
AKCIÓS ÁR: 23.800,- Ft
NÉGY HETES MÉREGTELENÍTŐ KÚRA
A csomag tartalma:
57.400,- Ft
AKCIÓS ÁR: 46.600,- Ft
Az árak FORINTban értendők.
Érvényes 2010. március 16-tól visszavonásig.
© Torma Bea 2010. - Minden jog fenntartva.