FOGYASZTÁS

A fogyasztás egy rendkívül komplikált folyamat. A fogyni vágyóknak kell egy reális cél, és ez a cél, vagyis a testsúly csökkentése csak akkor érhető el, ha a Fogyni Vágyó lélekben is felkészült, önmaga is tenni akar valamit a súlycsökkentés érdekében.

Mindannyian tudjuk, nincsenek „csodaszerek”. Fontos azt is megérteni, hogy a különböző fogyási módszerek – mozgás, gépi zsírbontás, különböző fogyasztó krémek, kezelések alkalmazása, megfelelő étrend kialakítása, stb. – együttes alkalmazásával lehet csak elérni látványos és maradandó eredményeket. A fogyáshoz türelem, akaraterő és legfőképp kitartás kell. Mindenkinek olyan módszert, olyan kezelések sorozatát ajánlott választani, amit nem érez „kínzásnak”.

A fogyáshoz idő kell, nem megy egyik napról a másikra. A túl gyors fogyás kártékonyan hat mind a szervezetünkre, mind pedig a bőrünkre. A koplalás szigorúan tilos! Aki próbált már mindenféle, egy-két nap alatt látványos eredményt ígérő fogyókúrákat, pontosan tudja, hogy amint visszatér a normális táplálkozásra, a leadott kilók megtöbbszöröződve jönnek vissza.

S amit sohasem lehet eléggé hangsúlyozni: az egyik legfontosabb dolgunk, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű folyadékot fogyasszunk. Ez mindennek az alapja!
 

SPA MARINE KARCSÚSÍTÓ KÚRA

A kúra a thalasso terápia elvén alapul. A Germainde de Capuccini a tengerben élő algák kivonataiból, valamint tengeri eredetű agyagból, a mediterrán növények esszenciáiból nagy hatékonyságú zsírbontó és a további zsírlerakódást megakadályozó szérumokat, pakolásokat állított elő.

A zsírbontó-karcsúsító kezelést minden esetben kúraként ajánlom, a következő beosztásban:

  • SPA MARINE KARCSÚSÍTÓ RÖVID KÚRA: 6 kezelésből áll, javasolt időtartam: 3 hét.
  • SPA MARINE KARCSÚSÍTÓ KÚRA: 12 kezelésből áll, javasolt időtartam: 4 hét.

Mindkét kúra méregtelenítő kezeléssel indul, hogy a káros salakanyagok kiürüljenek a szervezetből. A kúra hosszától függően érdemes még 1-2 méregtelenítő kezelést beiktatnunk, hogy a salakanyagok, illetve az oldott zsírmolekulák hamarabb távozzanak a szervezetből.

A kúra eredménye

Előkészíti a szervezetet a tartós fogyáshoz, gyorsítja a táplálékbevitel redukálásából, megváltoztatásából következő súlycsökkenést. Akár 1-2-3 centivel csökkenhet a test kritikus helyeinek (has, combok, csípő) körmérete.
A bőr bársonyosan finommá válik, a narancsbőr tünetei (zsírredők, apró párnácskák, göbök) kontúrja, felülete csökken, a bőr feszesebb és puhább lesz.

A Fogyasztó kúrát megelőzi egy állapotfelmérés, megbeszéljük a kezelés menetét.
 


FOGYASZTÓ KEZELÉSEK

SPA KARCSÚSÍTÓ TESTMASSZÁZS

KARCSÚSÍTÓ TESTMASSZÁZS SPA KARCSÚSÍTÓ TESTMASSZÁZS EMULZIÓVAL, KARCSÚSÍTÓ AROMA ESSZENCIÁVAL

A speciális emulzióval, illetve aroma eszenciával végzett masszázzsal felgyorsítjuk a zsírégetést, a nyirokkeringés aktívabb lesz, amely által a felszabadított zsírsejtek gyorsabban eltávoznak a szervezetünkből. A masszázs után a bőr puhább és feszesebb lesz.
 

A kezelés időtartama:

  • ~ 75 perc     4.500,- Ft
  • ~ 90 perc     4.900,- Ft

KARCSÚSÍTÓ TENGERI AGYAGPAKOLÁS

KLASSZIKUS THALASSO FOGYASZTÓ PAKOLÁS KARCSÚSÍTÓ AROMAESSZENCIÁVAL

A SPA MARINE THALASSO pakolások tengeri eredetű iszapot, agyagot, ásványi anyagokat, illetve bizonyos mennyiségű alga kivonatokat tartalmaznak. Mivel az ásványi anyag összetevők alapvetően megegyeznek a vérplazmáéval, ezért ezen hatóanyagok hatása igen kedvező.

SPA MARINE TENGERI AGYAGPAKOLÁS

A barna alga kivonatot tartalmazó, nyomelemekben és ásványi anyagokban gazdag hatóanyagok karcsúsító kezelésekhez alkalmazzuk. A kezelés hatékonyságának növelése érdekében Karcsúsító hatású aromaesszenciát keverünk a pakolásba.
A kezelést nyomásterápiával kombináljuk.

A kezelés időtartama: ~ 60 perc   4.200,-Ft


SPA MARINE KARCSÚSÍTÓ RÖVID KÚRA  34.900,-Ft

A KÚRA A KÖVETKEZŐ KEZELÉSEKET TARTALMAZZA:

  • 1 SPA BŐRRADÍR + MÉREGTELENÍTŐ TENGERI ISZAPPAKOLÁS NYOMÁSTERÁPIÁVAL
  • 2 KARCSÚSÍTÓ TENGERI AGYAGPAKOLÁS NYOMÁSTERÁPIÁVAL
  • 3 KARCSÚSÍTÓ TESTMASSZÁZS

A KÚRÁHOZ AJÁNDÉK: 3 HETI P. F. FIT BODY PATCH – INTENZÍV ALAKFORMÁLÓ TAPASZ, mely intenzívvé teszi a nyirokkeringést, a zsírégetést, segít enyhíteni a narancsbőr tüneteit. (Az ajándék értéke: 8.250,-Ft)
 


SPA MARINE KARCSÚSÍTÓ KÚRA  66.900,-Ft

A KÚRA A KÖVETKEZŐ KEZELÉSEKET TARTALMAZZA:

  • 2 SPA BŐRRADÍR + MÉREGTELENÍTŐ TENGERI ISZAPPAKOLÁS NYOMÁSTERÁPIÁVAL
  • 4 KARCSÚSÍTÓ TENGERI AGYAGPAKOLÁS NYOMÁSTERÁPIÁVAL
  • 4 KARCSÚSÍTÓ TESTMASSZÁZS
  • 2 PERFECT FORMS ALAKFORMÁLÓ KÁVÉS KEZELÉS

A KÚRÁHOZ AJÁNDÉK: 4 HETI P. F. FIT BODY PATCH – INTENZÍV ALAKFORMÁLÓ TAPASZ, mely intenzívvé teszi a nyirokkeringést, a zsírégetést, segít enyhíteni a narancsbőr tüneteit. (Az ajándék értéke: 11.000,-Ft)

 

Az árak FORINTban értendők. Érvényes 2010. április 19-től visszavonásig.